Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Idáig szó jelentése

idáig (határozószó, névmás)

Guide.jpg

1. Eddig a helyig; egészen a beszélőhöz közeli pontig, helyig.

A túravezető a kilátónál elmondja az ott levő ismerőseinek, hogy a kirándulócsoporttal együtt egészen idáig gyalog jött. Arról is beszámolt nekik, hogy az úton idáig hallatszott egy kiáltás, de mégsem találkoztak senkivel.


2. A mutatott helyig; egészen a mutatott közeli helyig, pontig, vonalig; egy dolog, tárgy mutatással megjelölt részéig.

Amikor a tóban fürödtem, idáig ért a víz. Költözködéskor az asszony a bútorszállítóknak mutatja, hogy idáig tolják be az ágyat.


3. Eddig a részletig, ahová éppen eljutott (elbeszélésben, felolvasásban, előadásban).

Idáig minden érthető? Amikor a mesélő idáig jutott a mesében, és pont egy kutyáról volt szó, kint felugatott egy kutya, és a hallgatóság felnevetett.


4. A jelennek tekintett időig, időpontig; időfolyam során a jelzett közeli vagy mostani pillanatig.

Csak idáig lehettem nálad. Idáig dolgoztam, most itt az ideje ebédelnem.


5. Időközben. A korábbitól jelenlegi időpontig terjedő idő alatt.

Most már kezdek aggódni: idáig már haza kellett volna érnie a gyereknek. Idáig nem fordult elő, hogy nem jött volna időben a busz. Idáig már megírhattad volna a leckét. Idáig vártam, de tovább nem várhatok.


Eredet [idáig < ide + -ig (határozórag)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 51 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)