Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Hasonlít szó jelentése

hasonlít (ige)

Resemble.jpg

1. Többé-kevésbé megegyezik alakra, külsőre, vagy egy (belső) tulajdonságra, sajátságra nézve egy másikkal; egy személy, tárgy, dolog némely vonásában, tulajdonságában egy másikkal (közel) azonos vagy ugyanolyan.

A fiú kisgyerek korában inkább az anyjára hasonlít, majd felnőve az apjára. Az egypetéjű ikrek összekeverhetően hasonlítanak egymásra.


2. Összevet vele, tulajdonságról, tulajdonságra sorra vesz két vagy több személyt, tárgyat, dolgot, hogy az azonosságokat, különbségeket összegezve megállapítsa.

A tanár a legjobb tanulóhoz hasonlítja a többieket. A testvérek úgy versenyeznek egymással, hogy lépten-nyomon egymáshoz hasonlítják magukat.


3. Irodalmi: Egyezőnek tüntet fel művészi hatáskeltés, szemléltetés céljából; egy személyt, tárgyat, dolgot egy tulajdonságának hangsúlyozása céljából olyannak tüntet föl, mint egy másik személy, dolog.

Arany a kútágast óriási szúnyoghoz hasonlítja a Toldiban. Az író a társadalmi helyzetet a méhek világához hasonlítja regényében.


Eredet [hasonlít < hasonl(ik) + -ít (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 56 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)