Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Hűtlen szó jelentése

hűtlen (melléknév)

1. Megbízhatatlan (személy), aki megszegi az adott szavát, felelős közösségét a vele érzelmileg közeli kapcsolatban álló személlyel, közösséggel vagy dologgal, amihez vállalt kötelezettségei kötik; ígéretét meg nem tartó; a rábízott dolgokat elhanyagoló, vagy magának eltulajdonító.

A lázadó hűtlen alattvalója lett a királynak. A hűtlen ember az ügy árulójává válik.


2. Párját megcsaló (személy), aki egy másik személlyel is kezd, illetve folytat felelőtlen nemi viszonyt, illetve flörtöl vele.

A férj azt ígéri, hogy soha többé nem lesz hűtlen házastárs. Ha egy lány egy másik fiúval szemez, miközben barátjával jár, akkor már elkezd hűtlen barátnőként viselkedni.


3. Szószegő személyre valló (viselkedés, hozzáállás, megnyilatkozás, tett).

A lány hűtlen szemezése feltűnik a barátjának, és ezért veszekedni kezd vele. Az ország elleni hűtlen szövetkezés árulássá lesz.


Eredet [hűtlen < hű (melléknév) + -tlen (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 141 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)