Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Gyűlés szó jelentése

gyűlés (főnév)

Meeting 2.jpg

1. Tanácskozás egy ügyben; egy tárgyban, témában illetékes, érdekelt személyek meghatározott szabályok szerint megrendezett, és egy felelős személy által vezetett eszmecseréje, esetleg döntéshozó összejövetele.

A lakásszövetkezetben a lakók gyűlést tartanak a közös költségek megállapítására. A gyűlést a szövetkezet elnöke vezeti.


2. Személyek összessége, aki részt vesznek egy ilyen tanácskozáson.

A gyűlés megszavazza a közös költségek emelését. A gyűlés dönt a szövetkezet vezetőjének személyéről.


3. Egy helyre összegyűlt személyek, akik alkalomszerűen jönnek össze rendszerint politikai célból, hogy nézeteiket, akaratukat kinyilvánítsák.

A párt gyűlést szervez a városi parkban. A gyűlésre sokan elmennek, mert az embereket érdekli a város sorsa. A választási kampányt saját gyűléseikkel nyitják meg a pártok.


4. Népies: Gennyes kelés; egy elfertőződött, begyulladt seb, vagy a bőrön a szőrtüszők és faggyúmirigyek gyulladása miatt keletkezett gennyes daganat.

A kamaszok arcán sok a gyűlés a beindult változások miatt. A gyűlések előfordulását megfelelő táplálkozással csökkenteni lehet. A sebesült katona karján fertőzés miatt gyűlés keletkezett.


Eredet [gyűlés < gyűl + -és (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)