Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Felül szó jelentése

(Fölül szócikkből átirányítva)

felül, fölül (ige)

Sit(csajszi).jpg

1. Fenekével magasabbra telepszik; fönn levő helyre nehezedik a hátsó felével.

A kertben játszó gyerek felült a létra tetejére, és onnan nézett át a szomszéd kertjébe. A futballdöntőn a díszvendégek felültek a lelátó felső soraiba.


2. Állat hátán elhelyezkedik; közlekedési eszközre felszáll.

A herceg felült a lovára és ellovagolt. A turistacsoport már negyed órával a vonat indulása előtt felült.


3. Fektéből felegyenesedik; fekvő testhelyzetből felsőtestét, törzsét az ágyra, vízszintes felületre merőleges testhelyzetbe hozza.

A beteg másnap reggel jókedvűen felült az ágyban. A kisfiú még nem aludt el az ágyban, csak felült, és várta, hogy az édesanyja meséljen neki.


4. Átvitt értelemben: Hazugságot elhisz, aminek nem kellett volna hitelt adnia, és emiatt engedi, hogy rászedjék, becsapják, megtévesszék.

A gazda felül a hírnek, hogy hamarosan lemennek az árak, és gyorsan eladja a termését. Az iskolakerülő tanuló meséjének felült a tanár, és elhitte, hogy otthon feküdt betegen.


Eredet [felül < fel- (igekötő) + ül (ige I.)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 592 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)