Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Formaszó szó jelentése

formaszó (főnév)

1. Nyelvtudomány: Sajátos nyelvtani feladatot ellátó szavak csoportja, amelybe tartozó szavak a különböző mondatrészek, kifejezések, szavak közti viszonyítás, jelentésmódosítás nyelvi kifejezésére szolgálnak.

Az ember beszéd közben gyakran használ formaszót, mert ezzel tudja kifejezni, hogy a különböző gondolatai milyen kapcsolatban állnak egymással. A formaszó egy olyan szócsoport, amelybe különböző hagyományos szófajok szavai tartoznak, lehet köztük: névmás, határozószó, névutó, igekötő, névelő és kötőszó.


2. Nyelvtudomány: Nyelvtani feladatot ellátó szó, amelynek nem az önálló jelentése hangsúlyos, hanem a nyelvtani használata; szavak, kifejezések, mondatrészek viszonyának, kapcsolatának kifejezésére használt szó, amely ebbe (1) a csoportba tartozik.

Az ige jelentését egy formaszó (igekötő) módosítja. Az „asztal után” kifejezésben az „után” szó egy formaszó.


Eredet [formaszó < forma + szó]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)