Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Figyelem szó jelentése

figyelem (főnév)

Look into.jpg

1. Irányított érdeklődés, egy dologra irányuló összpontosított, tartós és folyamatos érzékelés. Ez a tudatosság szándékkal együtt járó kiáramlása egy pont irányába.

Figyelem kell a tanuláshoz. Ha a figyelem zaklatottá válik, akkor vagy túlságosan rögzülhet, vagy csupán csapong. Dühösen vagy félelmek között nem irányul valódi figyelem a környezetünk felé. Éjszaka időnként lankad a sofőrök figyelme, márpedig a figyelmetlen vezetés balesetet okozhat. Az ember legtöbb gondját rögzült figyelem okozza.


2. Számításba vett nézőpont, amit a szóban forgó dolog kiértékelésekor, a vele kapcsolatos döntéskor, illetve tevékenység esetén a dologra ható következménye miatt nem lehet – vagy nem tanácsos – szem elől téveszteni.

A pályaválasztásnál nem egyedül a szülők kívánságát kell figyelembe venni, hanem a gyerek hajlamait és képességeit. A hitel felvételekor a vállalkozás ügyvezetője figyelembe vette a jelen gazdasági helyzetet is.


3. Udvarias bánásmód, amit a társadalmi szokások, a társadalmilag elismert viselkedési követelmények előírnak.

A biztosítási üzletkötő ajánlata ismertetésekor nagy figyelmet fordított a jelenlévő hölgyekre. A családon belül az idősek felé forduló figyelem jól esik a nagyszülőknek.


Eredet [figyelem < figyel + -em (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 187 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)