Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Fellengző szó jelentése

(Fellengős szócikkből átirányítva)

fellengző, fellengzős (melléknév)

Poem.jpg

1. Oktalanul vagy értelmetlenül mesterkélt (viselkedés, megnyilatkozás, mozdulat), amely keresetten magas röptű. Ez egy nemes ügy, dolog látszatát kelti.

A szónok egy fellengző mondattal kezdte el a beszédét. A házigazda egy fellengző mozdulattal nyitja ki a szoba ajtaját a vendégei előtt. A fiú megszokta, hogy fellengző szövegével le tudja venni a lányokat a lábukról.


2. Oktalanul mesterkélt (személy), aki magas röptűen nyilatkozik meg, és nemes, fennkölt látszatot kelt.

A fellengzős szónok színpadias megnyilatkozásait senki sem veszi komolyan. A vállalat dolgozói nem jönnek lázba a fellengzős igazgató szónoklataitól.


3. Régies: Magas röptű (állapot, lelki tartalom, eszme, megnyilatkozás), amely valóban emelkedett, nagyszerű és nemes jellemre, tartalomra vall.

A szónokot beszéd közben elfogja egy fellengző érzés, amit képes átadni a hallgatóságának. Az egész teremben érezni lehet a fellengző hangulatot, amely meghatározta minden ott levő napját.


4. Régies: Nemes eszmékért lelkesedő (személy), aki szellemileg művelt és lelkileg érzékeny.

A fellengző tanár munkája során a tanítványinak is átadja életszemléletét. A fellengző vezető személyisége érződik azon a közösségen is, amelyet vezet.


Eredet [fellengzős < újmagyar: fellengez, fellengérez (szárnyal a gondolkodása < magasan száll < léghajóval felszáll) < fellengér, fellengő (léghajó)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)