Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Fekszik szó jelentése

(Feküszik szócikkből átirányítva)

fekszik (ige)

Lie.jpg

Vízszintesen elnyúlik, nagy helyet elfoglalva elterül.

Az fáradt férfi az ágyán hanyatt fekszik. A város a folyó mindkét partján fekszik.


Eredet [fekszik < fek + -szik (igeképző)]
A „fek” eredeti jelentése „oldal” volt, tehát aki fekszik, az „oldalazik”, az oldalára dől.


További részletezés

1. Nyugvó helyzetben van; (ember, állat) többnyire vízszintes testhelyzetben heverve alvás, pihenés vagy lustálkodás céljából elnyúlik.

A nagypapa délután fekszik egy kicsit. A tehén a fa árnyékában kérődzve fekszik.


2. Még ágyban van, nem kelt fel, szundít, visszaalszik.

Már kilenc óra, de az asszony még fekszik. A férje megkérdezte tőle, hogy miért fekszik, és a nő azt mondta, hogy lázasnak érzi magát.


3. Elesve van, tehetetlenül elnyúlva nem bír vagy nem akar felkelni.

A járdán egy férfi fekszik. Sokan köréje gyűltek, hogy kitalálják, miért fekszik így.


4. Betegként ágyban marad az ideje nagy részében.

A férfi múlt hónapban egy hetet a kórházban feküdt. A beteg nő otthon fekszik pár napot.


5. Halott eltemetve nyugszik vagy mozdulatlanul kiterül.

Az elhunyt nagypapa már egy éve a temetőben fekszik. A meghalt király a ravatalon fekszik.


6. Törzsével ráhajol, álló helyzetben nekidől.

A fiú a falnak fekszik a hátával. A lovas a ló nyakára fekszik, hogy gyorsabban vágtasson a ló.


7. Szélesen elterül, elnyúló tömegével beborít, elhelyezkedik.

A város a hegy lábánál fekszik. Novemberben köd fekszik a vidéken.


8. Lapjával van, széles felületével egy helyet elfoglal, vagy rajta nyugszik.

A fehérnemű a szekrényben fekszik. A könyv az asztalon fekszik.


9. Hozzá illeszkedik, odaillő vagy illesztett tárgy felületével adott helyen elhelyezkedik.

A gallér szépen fekszik a ruha nyakán. A kép ferdén fekszik a keretben.


10. Átvitt értelemben: Egyéniségének megfelel (cselekvés, szerep) képességéihez illik; szívesen, hozzáértéssel csinálja.

A festőművésznek fekszik a tájképfestészet. A fényképésznek fekszik a gyors mozgás fényképezése.


11. Folyamatban van hivatalos irat, ügy kezelése, amit további elintézés, tárgyalás céljából benyújtottak, előterjesztettek.

A pályázat a bíráló bizottság asztalán fekszik. A per iratai a bírónál fekszenek.


12. Folyamata áll; további elintézés, tárgyalás céljából benyújtott előterjesztett hivatalos irat, ügy intézése nem zajlik.

A pályázat az egyik főnök fiókjában fekszik. A kérvényünk már két hónapja a felügyeleti hatóságnál fekszik.


13. Elhelyezték (pénzt, vagyont, értéket), amit biztonságból vagy haszon, nyereség céljából adott helyen tárolnak, vagy ami hasznot hajtó tevékenységben pénzbeli hozzájárulásként részt vesz.

A bankár pénzének egy része aranyban fekszik. A részvényesek pénze a társaságban fekszik.


14. Régies: Teherként rajta van, gátló tényezőként jelen van.

A birtokon jelzálog feküdt; nem lehetett értékén eladni. A nő úgy érezte, átok fekszik rajta, mert nem sikerült megfelelő párt találni neki.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

A tyúkokkal fekszik – (sötétedéskor, azaz korán fekszik le).


Fekszik, mint egy darab fa – (sokáig mozdulatlan testhelyzetben van).


Fekszi/megfekszi a gyomrát – (nehéz, nehezen emészthető vagy sok étel van a gyomrában és kellemetlen nyomást okoz).


Kártya a talonban fekszik – (a kártya nem vesz részt a játékban).


Lelkén/szívén fekszik – (súlyos gondot, sok töprengést okoz neki; a lelkiismeretét, a szívét nyomja).


Nekifekszik a dolognak – (nagy elszántsággal, hevességgel hozzálát).


Sok pénze fekszik benne – (sok pénzt fordított már rá).


Lezárva 7K: 2011. augusztus 25., 13:11





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)