Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Fórum szó jelentése

fórum (főnév)

1. Hivatalos hely, nemzetközi vagy országos döntéshozó hivatal; az államigazgatás vagy igazságszolgáltatás egy szerve, szervezeti egysége.

A jogsértés miatt a sértettek nemzetközi fórumokhoz is beadták kérvényüket. Az Európai Bíróság a legfelső igazságügyi fórum az Európai Unión belül. Az állampolgár a helyi fórumon el tudta intézni az ügyét.


2. Internet: Véleménynyilvánítás helye; olyan honlap, vagy honlapnak az a része, amelyen a látogatók saját véleményüket egy témával, cikkel kapcsolatban szabadon megírhatják, azzal kapcsolatban vitatkozhatnak.

A cikk alatt fórum is működött. A fórumok használatával kapcsolatban jó lenne egy erkölcsi kódexet létrehozni, hogy mi illik és mi nem egy fórumon.


3. Történelmi: Római köztér; az ókori Római Birodalom városaiban levő tér, piac, amit vásárok, gyülekezés és törvénykezés céljára építettek.

A helytartó a fórumra érkezett, hogy meghallgassa a polgárok panaszait. A fórumon a hétvégén nagy vásár lesz.


Eredet [fórum < latin: forum (piactér) < foris (a szabadban)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)