Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Félhold szó jelentése

félhold (főnév)

Félhold.jpg

1. Holdalak; a Hold látható fényváltozásának az a szakasza, amikor a Hold korongjának legalább a felét a Föld árnyéka eltakarja.

A félhold kiflije felkelt keleten. A félhold belemerült a tenger tükrébe.


2. Átvitt értelemben: Naptári jel, amely a Hold látszólagos alakváltozását ábrázolja, és általában keltének, nyugtának időpontját írják mellé.

A gazda megnézte a naptárban a félhold jelénél, mikor kel a Hold. A csillagjóslásban hívő nő olyan naptárt keresett, amiben benne volt a félhold jele.


Félhold2.jpg

3. Vallás: Holdsarló alakú jel, amely az iszlám vallás jelképe, legtöbbször egy csillaggal együtt, illetve erre utaló ilyen jel az adott vallású ország zászlajában, címerében vagy más jelvényében, épületek tetején.

A félhold a lófarkkal török hadijelvény volt a középkorban. A minaretek tetejét félhold díszíti. Az iszlám országok zászlóin legtöbbször szerepel félhold is.


4. Átvitt értelemben: Az iszlám hatalma, amely egy iszlám ország vagy birodalom uralmában nyilvánul meg.

A félhold egész Észak-Afrikát uralja. A félhold a 16-17. században Magyarország középső részét is meghódította.


5. Átvitt értelemben: Világosabb folt a köröm tövénél, amely ilyen (1) alakú, és ahol a köröm növekedik.

Van olyan kéz, ahol nem látszik a félhold. A lány ujjain levő szép félhold csillogott a lakk alatt.


6. Régies: Félkörív alakú bástya a várárkon kívül.

A kapu védelmére még kétoldalt egy-egy félholdat emelt a vár építője. Az ostromlók először a félholdat vették tűz alá.


Eredet [félhold < fél- (melléknévi előtag) + hold]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 41 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)