Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ezenképpen szó jelentése

ezenképpen, ezenképp (kötőszó)

Azonképp.jpg

Ennek következtében; az elhangzottak alapján tehát.

Minden tervet engedélyeztek, ezenképpen kezdődhet az építés. Idén áremelések várhatók, ezenképpen számolni kell a nehezebb megélhetéssel. Sikerült eltávolítani a régi lőszereket a munkaterületről. Ezenképp elmúlt minden veszély.



ezenképpen, ezenképp (névmás, határozószó)

1. Régies: Ilyen módon, ahogy azt korábban részletezték; pontosan így.

A mérnök megtervezte az épületet, és a munkások ezenképpen építették fel. A háziasszony rögtön egy porcelán tálba azt szedte a levest, és ezenképp is tálalta fel.


2. Régies: Ugyanilyen módon, a szóban forgó jellemzőkkel.

Amiként a kezét nyújtotta a másik felé, az is ezenképp viszonozta az üdvözlést. A kiabáló férj sértve érezte magát, és ezenképpen a felesége is.


Eredet [ezenképp < ezen + -képp (határozórag)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)