Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Evangélikus szó jelentése

evangélikus, lutheránus (melléknév)

Evangélikus.jpg

1. Vallás: Protestáns keresztény (vallás, egyház, tanítás), amely Luther Márton vallási vezető tanításait követi, és amely szerint Jézus egyéni elfogadásán keresztül érhető el a lelki üdvösség.

Az evangélikus egyház szellemi atyja az egész reformáció mozgatórugója volt. Az evangélikus vallás legfőbb forrása a Biblia. A lutheránus tanítás az ember tetteinek súlyát nem veszi figyelembe. A képen a lutheránus egyház jelképe, a Luther-rózsa látható.


2. Vallás: Luther egyházához tartozó, hozzá kapcsolódó (személy, dolog).

Evangélikus családok laknak ebben a faluban. Az evangélikus templomok kívülről is és belülről is egyszerűbbek a katolikus templomokhoz képest. A falu lutheránus lelkésze felkeresi a katolikus papot karácsony alkalmából.


3. Vallás: Luther követőjére jellemző (magatartás, gondolkodás), azzal kapcsolatos, azt tükröző (dolog).

Az evangélikus gondolkodásmód szerint Isten kegyelme számít csak abban, hogy ki üdvözülhet. Az evangélikus álláspontot egy országos hetilap tükrözi. A lutheránus sajtóban beszámolnak az árvízkárosultak számára szervezett adakozás eredményéről.


Eredet [evangélikus < evangél(ista) + -ikus (melléknévképző)]
Eredet [lutheránus < latin: Lutheranus (Luther követője) < Luther Márton (vallás-reformátor nevéből)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 35 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)