Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ellenség szó jelentése

ellenség (főnév)

Enemy.jpg

1. Ártó szembenállást tanúsító személy vagy csoport, aki nyíltan vállalva tudatosan az adott személy, csoport ellen tevékenykedik.

Az ellenség rátámadt a várra. Az ipar jelenleg a környezet ellensége.


2. Aknamunkát végző személy, aki bizonyos elvnek, rendszernek, közösségnek bomlasztására törekszik.

Az egy célért küzdők nem tűrik az ellenséget a soraik között. A szervezetbe beépült ellenség megakadályozza az utasítások végrehajtását.


3. Ellenkező elvekért küzdő személy, aki adott elvvel, módszerrel, közösséggel homlokegyenest szembehelyezkedik, azzal elutasító magatartású.

Az ellenzéket könnyű ellenségnek beállítani. A pártállam idején a haladás ellenségének kiáltottak ki minden más elvet vallót.


4. Nem helyeslő személy, aki adott dolgot, tevékenységet, szokást nem szeret, nem él vele, szerinte.

A férfi a drogfogyasztás ellensége lett, miután leszokott a drogról. A nőről úgy tudta mindenki, hogy az ital ellensége, mégis hozzáment egy italozó férfihoz.


Eredet [ellenség < ellen + -ség (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)