Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ellenében szó jelentése

ellenében (névutó)

Attack.jpg

1. Viszonzásképpen, egy értékes dologért, szolgáltatásért cserébe.

A bébiszitter saját szobát és zsebpénzt kapott gyermekfelügyelet ellenében. Az alkalmazott túlórákat vállalt a főnöke szívessége ellenében.


2. Megléte esetén. A szóban forgó biztosíték vagy ellenérték felmutatása, átadása után.

A strandon csak letét ellenében adnak törölközőt. A vállalkozó csak készpénzfizetés ellenében adta át az árut a vevőknek.


3. Szembe haladva. Mozgásban lévő emberrel, tárggyal ellentétesen; ellentétes irányba ható erővel szemben.

A turista a víz ellenében húzta a csónak kötelét, és jól el is fáradt benne. Az utas vissza szeretett volna szállni a kocsiba, de a leszállók ellenében gyorsan feladta ezt az elképzelését.


4. Régies: Szemközt. Térben személlyel vagy tárggyal szemben elhelyezkedve.

A lelkes diák az előadó ellenében, az első sorban ült, így azonnal feltűnt a szervezőknek. Az író a kávézóban az óra ellenében ült le, nehogy teljesen megfeledkezzen az időről.


5. Régies: Szembeszállva vele. Támadás, harc, küzdelem közben egy személy, közösség vagy dolog kárára.

A tanár nem akarta a verekedők közt egyik fél pártját fogni a másik fél ellenében. A két rivális párt nem érzett egy cseppnyi félelmet sem a másik ellenében.


Eredet [ellenében < ellene + -ben (határozórag)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 78 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)