Elégtétel szó jelentése
elégtétel (főnév)
1. Kárpótló jóvátétel egy elszenvedett kárért vagy sérelemért.
A károsult elégtételt kapott: visszakapta a tőle ellopott autót. A sértett nő elégtételt vett és pofon ütötte a szemtelenkedő férfit.
2. Elégedett érzés, amelyet az igazát bizonyítva látó ember érez.
A vitázó elégtétellel fogadta, hogy a másik belátta az igazát. Némi elégtételt jelent, hogy a szótárban is az áll, amit én mondok.
3. Vallási: Kárpótlás vétkek miatt; gyónásban vezeklésül kirótt ima, vagy cselekedet a bűnök helyrehozatalára.
A hívő elégtétele húsz miatyánk volt. A vétkező ember orgonát vásárolt a temploma számára elégtételként.
Eredet [elégtétel < elég + tétel (tevés)]
