Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Együttható szó jelentése

együttható (főnév)

1. Kölcsönösen működő tényező, amely egy cél, eredmény elérésében részt vesz más hasonló tényezőkkel, körülményekkel együtt.

A tehetséges sportoló sikerének a szorgalom és a szerencse volt két együtthatója. A szerencse önmagában kevés együttható, ha nem párosul kemény, céltudatos munkával.


Együttható.jpg

2. Matematika: Szorzótényező, amely egy kifejezésben vagy egy sorban, sorozatban áll. Az együttható egy betűvel jelölt mennyiség szorzója, amely rendszerint szorzásjel nélkül áll a mennyiség előtt.

A „2ab” kifejezésben a együttható a 2. Az együttható lehet negatív szám és törtszám is.


3. Fizika: Állandó szám, amely egy anyag bizonyos tulajdonságára és bizonyos feltételek esetén létrejövő fizikai megváltozásának mértékére utal.

A mérnök tervezéskor számításba veszi a felhasznált anyagok hőtágulási együtthatóit. A túlságosan eltérő együtthatójú anyagok együttes használata hibaforrás lehet.


4. Kémia: Arányszám, amely mutatja, hogy a különböző anyagok milyen arányban lépnek reakcióba egymással.

A „két hidrogénmolekula és egy oxigénmolekula két vízmolekulává alakul”, illetve „két mol hidrogén egy mol oxigénnel két mol vízmolekulává alakul” állításokban a 2-es és 1-es számok az együtthatók. Az együtthatók a keletkezett vegyületben levő anyagok arányait mutatják.


Eredet [együttható < együtt + ható]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 47 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)