Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Egyben szó jelentése

egyben (határozószó)

Fry the fish.jpg

1. Egy darabban, anélkül hogy szétszedték vagy szétvágták volna.

A horgász egyben sütötte meg a halat. Az ágyat nem tudták szétszedni, ezért egyben vitték fel az ötödikre.


2. Azon felül. Az előbbieken, az elmondottakon kívül; az előzményeket, az előzőleg említetteket nem tekintve, nem számítva; egyszersmind.

Nagyon jó volt a kapcsolatom édesanyámmal: nem csak anyám volt, hanem egyben a legjobb barátnőm is. Nemcsak főnöke, de egyben legnagyobb kritikusa is volt.


3. Egyidejűleg, ugyanabban az időben; egyúttal.

Most pedig következzenek a továbbjutók; a nevek sorrendje egyben értékelés is. A megfelelő időben és módon adott dicséret egyben a további munkára való ösztönzést is szolgálja.


4. Régies: Rögtön, azonnal, késlekedés nélkül.

Amikor megláttam, hogy maradt még süti, egyben meg is ettem. Amikor odaértem az ajtóhoz, egyben kopogtattam, mivel attól tartottam, meggondolom magam.


5. Régies: Együtt. Egymás vagy mások társaságában.

Az egész csapat egyben érkezett meg. A király megjelent a bálteremben a herceggel és a hercegnővel egyben.


Eredet [egyben < egy + -ben (határozórag)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 44 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)