Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Diszlexia szó jelentése

(Dyslexia szócikkből átirányítva)

diszlexia, dyslexia (főnév)

Read.jpg

Kitalált betegségnév; állítólagos betegség, amelynek nem létezik tudományos meghatározása, sem korrekt leírása, viszont széleskörűen használják tanulók indokolatlan félrekezelésére. Valójában csupán hiányos olvasási képesség, olvasás közbeni akadozás, amit egyes szavak, betűk vagy írásjelek ismeretének hiánya vagy félreértése okoz, és ami hozzáértő tanítás esetén fel sem merül, hiszen a tanár azonnal észreveszi és érthetően megtanítja ezeket.

Mindenkit születésétől fogva érint a diszlexia, de aztán a többség jól megtanul olvasni. A diszlexia teljesen megszűnik, ha mindig jól megértesz minden szót (megkérdezed vagy egy jó szótárban megnézed), amit olvasás közben nem értesz teljesen. Súlyos diszlexia esetén érdemes magukat a betűket jól megtanulni: az összes betűt gyurmából megformázni, majd begyakorolni őket. Az egyes és a pszichológus nem megoldás a diszlexiára, a szótár és a szavak elmagyarázása az. A diszlexia a tanuló hibáztatása, holott a tanár nem tanított elég alaposan.


Eredet [diszlexia < német: dyslexie (diszlexia) < görög: dis- (disz-, hiányzó) + lexis (szó) < lego (olvas, mond)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 0 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)