Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Dinsztelés szó jelentése

dinsztelés (főnév)

1. Ételkezelési eljárás; nyers zöldségek, húsok rövid ideig történő megforgatása kevés forró zsiradékban azért, hogy a külső rostok összehúzódjanak és így az ízek belül maradjanak. Ezután általában további művelet (egyéb folyadék: víz, hús- vagy csontlé, mártás, bor hozzáadásával) a zöldség vagy hús fedő alatti puhítása.

A szakács első lépésben a hús dinsztelését végzi. A dinsztelés után húslével is felönti, majd fedő alatt puhára párolja. A dinsztelés folyamán az élelmiszerek jobban megőrzik természetes ízüket.


2. Forró zsiradékban puhítás főleg zöldségfélék elkészítésekor vagy felhasználásakor egy főzési lépésként.

A nagymama dinsztelés közben kavargatja az apróra vágott hagymát. A húshoz köretnek készülő káposzta dinsztelése sem tart sokáig.


3. Párolás; nyers zöldségek, húsok kevés folyadékban (vízben, mártásban, borban, húslevesben, csontlében) fedő alatt történő puhítása, elkészítése. Esetenként az előbb említett folyadékhoz kevés zsiradékot és fűszereket is szoktak adni, és ebben a lében történik a puhítás, párolás.

A gombát sütés helyett dinszteléssel is elkészíthetjük. A nyers répát és brokkolit pár percnyi dinszteléssel puhítjuk meg.


Eredet [dinsztelés < dinsztel + -és (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)