Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Korrekt szó jelentése

(Correct szócikkből átirányítva)

korrekt (melléknév)

1. Mások jogos érdekeit elismerő (személy), aki tisztességesen dönt, cselekszik, és ez megfelel a közösség, a társadalom erkölcsi elvárásának.

Egy korrekt főnök meghallgatja a késő alkalmazottat. Egy korrekt munkatárs nem hagyja szótlanul a másik hibáját, hanem figyelmezteti őt, hogy javítsa ki azt.


2. Erkölcsileg helyes személyre jellemző (magatartás, megnyilatkozás, eljárás), ami figyelembe veszi mások jogos érdekeit, és tisztességes hozzáállást tanúsít mással szemben.

A hivatalnok korrekt ügyintézése után az ügyfél nem volt felháborodva. A nyomozó korrekt viselkedése nem zaklatja fel a tanút.


3. Helyes, igaz (ár, eredmény, érték, válasz, dolog), amely minden érintett fél számára méltányos, elfogadható, pontos.

Az étteremnek korrekt árai vannak. A becsüs korrekt értéket állapít meg a megvizsgált műkincsre. A tanár a kérdésére korrekt választ kap a tanulótól.


4. Szabatos, helyes (beszéd, kifejezés), amely megfelel a nyelvhelyesség, jó kiejtés szabályainak, pontos fogalmazásnak.

Az újságíró cikkében korrekt megfogalmazást használ. Az író korrekt mondatokkal ábrázolja a jelenetet a regényben. Az idegen anyanyelvű ember korrekt kiejtést sajátít el a nyelviskolában.


Eredet [korrekt < angol: correct (helyes) < latin: correctus (javított) < corrigo (javít, egyenesít, egyenesbe hoz) < rego (irányít, vezet)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)