Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Korporáció szó jelentése

(Corporatio szócikkből átirányítva)

korporáció (főnév)

1. Egyesület, társulás; közös céllal szerveződő csoport, közösség, illetve szervezet.

A hagyományőrzők egy korporációt alapítottak. A korporáció országos hálózatot hoz létre.


2. Történelmi, politika: Szakmai szervezet, amelybe az azonos iparágba tartozó munkaadók, gyártulajdonosok és munkavállalók, munkások tömörültek Olaszországban 1927-től a II. világháború végéig. Ezeket a szervezeteket Spanyolország és Portugália is átvette az 1930-as évek elejétől az ott akkor hatalmon levő diktátorok haláláig.

A korporáció megszüntette a sztrájkokat a gyárakban. A korporációk a közös nemzeti érdekek alapján jöttek létre.


3. Történelmi: Középkori szakmai szervezet saját önkormányzattal; céh. Zárt érdekvédelmi szervezet, amely a feudalizmus idején (a hűbéri társadalomban) az ugyanazon iparághoz tartozó kézműves iparosokat, illetve kereskedőket fogta össze.

A szűcsök korporációja egy új mestert vett fel a sorai közé. A városban csak a korporáció mesterei nyithattak műhelyt.


Eredet [korporáció < latin: corporatio (testület) < corporo (testesül) < corpus (test)]


Lezárva 7K: 2012. augusztus 6., 16:51





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)