Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Bőséges szó jelentése

bőséges (melléknév)

Bőséges.jpg

1. Sokat magában foglaló, tartalmazó, nyújtó (eredmény, időszak, jelenség). A kívánalmakat, szükségleteket teljesen kielégítő, sőt azt meghaladó.

Idén jó időjárás volt, mert bőséges termést hoztak a búzatáblák. Bőséges évet zárt a vállalat, mert a bevételek az egekbe szöktek.


2. Sok részletre kiterjedő (beszéd, megnyilatkozás, mű); a legfontosabbaknál, sőt a kelleténél sokkal több tudnivalót tartalmazó (szöveg).

Az igazgató beszámolója bőséges tájékoztatást közölt a megoldott helyzetről. Ez nem szorul bőséges magyarázatra, mert a benyújtott bizonyítékok eléggé alátámasztják az állítást.


3. Javakkal, előnyökkel gazdagon elárasztó (állapot, esemény, időszak).

A nagycsaládban bőséges gyermekáldás van: hat testvér nevelkedik benne. Az apa bőséges életet kívánt a fia esküvőjén az ifjú párnak.


4. Elég gyakori (alkalom, eset). A kívánatosnál és az elvárhatónál lényegesen többszöri (lehetőség).

A tanár szerint bőséges lehetőség volt a tanulók előtt a jegyek javítására. Az igazgató úgy érezte, hogy bőséges alkalmat adott az észrevételek benyújtására, így lezárta az ügyet.


Eredet [bőséges < bőség + -es (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)