Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Brit szó jelentése

brit (melléknév)

Brit.jpg

1. Nagy-Britanniához tartozó (személy, csoport), vele kapcsolatos, rá jellemző.

A brit lány nem érti a magyar nyelvet. A brit népek között vannak kelta származásúak is, például az írek.


2. Történelem: A kelta törzsekhez tartozó (személy, csoport), velük kapcsolatos, rájuk jellemző. Azokra a törzsekre vonatkozik ez, akik eredetileg benépesítették a ma Nagy-Britanniának nevezett szigetcsoportot az ír szigettel együtt.

A brit harcosokkal a rómaiak is háborúztak. A brit civilizáció ismerte a harci szerkereket is.


Eredet [brit < angol: british < kelta: brittos (brit; törzsnév)]
Lásd még: breton


Kifejezés

A brit oroszlán – (Anglia; az Egyesült Királyság).



brit (főnév)

Az Egyesült Királyságban élő személy, főleg férfi.

A brit másként ejti az angol szavakat, mint az amerikai. A brit hűvös nyugalommal gyújtott rá a szivarra.


Kifejezés

A britek – (a.) a Nagy-Britanniában lakó népek összessége; b.) Történelem: az i. sz. 5. századig a mai Nagy-Britanniában uralmon levő kelta eredetű őslakosság).


Lezárva 7K: 2011. május 4., 19:03





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)