Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Brigád szó jelentése

brigád (főnév)

Brigád.jpg

1. Munkacsapat. Egy adott feladat elvégzésére szerveződött csoport, akik együtt dolgoznak.

Az építkezésen négy kőműves brigád dolgozik. A brigád tagjai a munka után is sokszor együtt töltik a szabadidejüket.


2. Katonaság: Nagyobb katonai alakulat, amely ugyanannak a fegyvernemnek rendszerint több ezredéből vagy zászlóaljából áll; dandár.

A páncélos brigád áttört az ellenség vonalain. A brigád nagysága országonként változik.


3. Katonaság: Együtt harcoló nagyobb csapat. A rendes hadsereg kötelékein kívül álló, felkelőkből, önkéntesekből szervezett nagyobb egység.

A brigád elfoglalta a dombtetőt. Az ellenállókból álló brigád a vasúthálózat megrongálásával lassítja az ellenséges katonai vonatok közlekedését.


Eredet [brigád < francia: brigade (katonai csapat) < olasz: brigata (csapat) < briga (összecsapás, csata)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)