Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Bohóckodik szó jelentése

bohóckodik (ige)

Bohóc.jpg

1. Közönséget szórakoztat egy kifestett arcú, feltűnő, mulatságos öltözetű artista rögtönzött vagy betanult mókákkal, esetleg mozdulatokkal, nevetséges vagy furfangos együgyűséggel egy cirkuszban vagy más szórakozóhelyen.

A bohóc a vödörbe lépve bohóckodik a cirkuszban. A közönség jól szórakozik azon, hogy a porondon egy artista bohóckodik kerékpározás közben.


2. Átvitt értelemben: Másokat mulattat; sokat bolondozik, tréfálkozik másokkal; ugrat másokat.

A tanár úgy akart népszerű lenni a gyerekek között, hogy néha bohóckodott az órán. A vállalat szilveszteri rendezvényén az igazgató bohóckodott az egybegyűlt munkatársakkal.


3. Átvitt értelemben: Neveletlen magatartást mutat. Játékos fesztelenséggel viselkedik (főleg gyerek), aki nem hallgat a felnőttek vagy mások figyelmeztetésére.

Az anya nagyon zavarba jött, amikor kiderült, hogy az ő gyereke bohóckodik legtöbbet az osztályban. Az iskolában a tanórák közötti szünetben az alsós gyerekek sokat bohóckodnak.


Eredet [bohóckodik < bohóc + -kodik (igeképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)