Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Bocska szó jelentése

bocska (főnév)

Bocska.jpg

1. Elavult: Víztartó edény. Dongákból összeállított vagy bádogból készült, csonka kúp alakú edény; egy kiálló, felső végén átlyukasztott dongájánál, illetve ennek mintájára készült fülénél fogva viszik; vizet, tejet, bort hordanak vagy tartanak benne.

Az asszony egy bocskába fejte meg a tehenet. A bocskából egy fazékba öntötte át, hogy felforralja. A konyhában egy bocskában áll a kútról hozott friss víz.


2. Elavult: Fakád, amely 150–200 literes űrmértékű, magas falú, füles, nyitott tetejű, kerekded vagy hosszúkás alakú edény, amelyet háztartásban, mezőgazdaságban használnak.

A bocskában káposztát savanyít a gazda. A leszüretelt szőlő egy bocskába került a puttonyokból.


3. Elavult: Kis hordó. Abroncsokkal összefogott dongákból készült, mindkét végén zárt, közepén többnyire kiöblösödő hengerhez hasonló nagyobb tartály folyadék tárolására, szállítására.

A pincében a bort a nagy hordóból bocskákba szűrte le a borász. Az egyik bocskát felvitte a házba, hogy abból kínálja a vendégeit borral.


Eredet [bocska < ómagyar: rocska (favödör, sajtár) < szláv: rocska (kanna) < rucska (fül, fogantyú < kezecske)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 39 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)