Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Belebeszél szó jelentése

belebeszél (ige)

Bemond.jpg

1. Erősebben beleszól, hogy a hangja jobban hallatsszon. Egy helyhez, eszközhöz közel állva vagy egészen közel hajolva úgy közli a mondanivalóját, hogy a hangja egy nyíláson vagy berendezésen át minél jobban hallható legyen.

A cirkuszigazgató belebeszél a mikrofonba és köszönti a nézőket. A rendező belebeszél a tenyeréből formált tölcsérbe és úgy ad utasítást a színészeknek.


2. Zavaróan közöl egy beszéd vagy beszélgetés közben, azt megszakítva.

A neveletlen gyerek belebeszél a felnőttek beszélgetésébe. A közönségből néhányan hangosan belebeszéltek az előadásba.


3. Szavával beleártja magát más személy vagy közösség dolgába. Ügyében cselekvő, intézkedő, irányító szándékkal véleményt formál.

A fontoskodó férfi belebeszél a szomszédok magánügyeibe, amiért azok megharagudnak rá. Az anya azon töpreng, hogy belebeszéljen-e lánya fiúügyeibe, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy szerinte jó lenne.


4. Régies: Érveléssel rábír egy személyt arra, hogy egy állítást igaznak, egy álláspontot helyesnek fogadjon el; mással elhitet.

Az apa belebeszéli a fiába, hogy azt a pályát válassza, amit ő. A fiú azon igyekszik, hogy belebeszélje a lánynak az összeköltözés szükségességét.


Eredet [belebeszél < bele- (igekötő) + beszél]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 14 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)