Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Bejelentés szó jelentése

bejelentés (főnév)

Bejelentés.jpg

1. Közzététel; egy megtörtént esemény vagy a jövőben megtörténő dolog kihirdetése az érintettek számára, általában széles körben.

Az kormányfő bejelentését az egész ország láthatta a televízióban. Az iskola életében bekövetkező változásról az igazgató tesz egy bejelentést.


2. Közlemény; a közzététel tartalma, amit az arra jogosult személy kihirdetett.

Az egész ország hallotta a bejelentést. Amikor a király lemondott a trónról, a bejelentésén az egész ország megdöbbent.


3. Érkezés híradása, amikor egy vendég, látogató, ügyfél megérkezését és megjelenési szándékát egy (rangos) személynek vagy már jelenlevő társaságnak tudtul adják.

Az igazgató irodájába csak bejelentés után lehet belépni. A fogadáson az ajtónálló minden érkezőnél hangos bejelentést tesz, hogy a teremben levők értesüljenek arról, ki csatlakozik a társasághoz.


4. Hivatalos: Lakcímváltozás közlése; az a hivatalos eljárás, amikor a hatóságnak egy személy tudtul adja, hogy egy másik lakcímre beköltözött.

A bejelentést régen a rendőrségen kellett megtenni. Ma a bejelentést az okmányiroda intézi az új lakcímkártya kiadásával.


5. Hivatalos: A hatóság informálása, amikor egy személy a hatóság tudomására hoz egy általa ismert tényt, körülményt.

A rendőrségi felhívásra több lakossági bejelentés is érkezett. A körözött személyre vonatkozó minden bejelentést ellenőrzi a nyomozás.


Eredet [bejelentés < be- (igekötő) + jelent + -és (főnévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)