Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Böngész szó jelentése

böngész (ige)

Böngész.jpg

1. Keresgélve összeszed; lassan lépegetve, gondosan átvizsgálva keresgélve leszed főleg növényt, termést.

Az asszonyok az első szüret után még egyszer böngészték a málnát. A nagyobb gyerekek a szüretelők után haladva még elhagyott szőlőfürtök után böngésztek a tőkéken.


2. Átvitt értelemben: Gondosan keres. Írott vagy nyomtatott szöveget nézeget, olvasgat, kutat, hogy megtalálja benne azt, amit keres.

A fiatalember a hirdetéseket böngészi, mert albérletet keres. A pályakezdő közgazdász a jól fizető állásért hetekig böngészte az internetet.


3. Átvitt értelemben, internet: Honlapot olvas; számítógépes keresőprogram (böngészőprogram) segítségével az interneten tárolt, azon keresztül elérhető honlapok, weblapok között hosszasan keresgél, azokat olvassa, nézegeti.

Az emberek jelentős része naponta órákon át böngészi az internetet. Tanulás közben jó, ha kéznél van egy számítógép, és akkor böngész rajta a diák, amikor több információra van szüksége a tanultakkal kapcsolatban.


4. Átvitt értelemben: Nehezen, nehézkesen olvas.

A fiú lefekvés előtt a gyér lámpafénynél még böngészte a kedvenc könyvét. A kis gyerek még csak böngészi a betűket, nem tud folyékonyan olvasni.


Eredet [böngész < ómagyar: bönge, benge (apró termés, bogyó) + -ész (igeképző) < ősmagyar: böngyő, böncső (bogyó, éretlen gyümölcs) < dravida: pindsu (éretlen gyümölcs) < vadu (zöld termés, rügy)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)