Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Aszociális szó jelentése

aszociális (melléknév)

Evil 2.jpg

1. Másoknak ártó (személy); akinek tettei burkoltan, de szándékosan kárt okoznak más személynek vagy az egész közösségnek; akinek viselkedése, hozzáállása ellentétben áll a körülötte lévők érdekeivel; antiszociális.

Az aszociális anyós addig uszította lányát, amíg a fiatalok elváltak. Az újoncok egy aszociális őrmester keze alá kerültek, aki folyton ordított velük.


2. Másoktól visszahúzódó (személy), aki kerüli mások társaságát, a közösségi tevékenységeket, megmozdulásokat; embereket kerülő (személy).

Az aszociális kamaszfiú egész nap a számítógépe előtt ül. Az aszociális lány nem tartja magát csinosnak.


3. Lélektan: Társaságba beilleszkedni nem tudó (személy), aki rendellenes lelkiállapota miatt a közösségi életbe nem képes bekapcsolódni.

A bűnözők aszociális emberek. Egy aszociális ember számára csak saját maga létezik igazán, és a körülötte levőket nem tartja élő, érző embernek.


4. Másokkal szemben ellenséges emberre jellemző (gondolkodásmód, megnyilatkozás, viselkedés), amely vagy romboló a környezetére, vagy visszahúzódik a környezetében élőktől, illetve nem képes egy közösségbe beilleszkedni; ilyen személlyel kapcsolatos (dolog).

Az aszociális viselkedés elutasítja a környezetben élők segítségét. Az aszociális megjegyzés megsértette a másik embert.


Eredet [aszociális < a- (ellen) + szociális]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)