Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Alighogy szó jelentése

alighogy (határozószó)

Crowd.jpg

1. Éppen csak hogy, nagy nehezen, de azért mégis.

A rendezvény résztvevői alighogy elfértek a helyiségben. Az érettségiző tanuló alighogy átment a vizsgán.


2. Nagyon keveset; cselekvés, történés, állapot, lelki folyamat jellemzése, gyakran túlzásként: kevéssé, kis mértékben, fokban; szinte nem, jóformán nem (is); alig.

A tíz lövésből alighogy néhány ment a táblába. A beteg alighogy akart valamit enni, annyira nem volt étvágya.


3. Kicsin múlt; közel hozzá, de nem teljesen.

A szaladó gyerek alighogy el nem esett. A megajándékozott lány alighogy fel nem kiáltott meglepetésében.


4. Rögtön utána; közvetlenül azt követően.

A vendég alighogy a házba ért, megeredt az eső. A gyerek alighogy elaludt, forgolódni kezdett.


5. Nem várt eseményt jelez; meglepő, szokatlan cselekvés, történés, állapot következik be.

A gyerek alighogy megtanult egy kicsit hegedülni, már komolyzenét játszik. A lány alighogy felserdült, már férjhez akar menni.


Eredet [alighogy < alig + hogy]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 62 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)