Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Alapszín szó jelentése

alapszín (főnév)

Alapszín.jpg

1. A három főbb egyszerű szín egyike, amelyekből más színek kikeverhetők: a kék, sárga és vörös.

A nyomdában az alapszínek közül a kék és a sárga összetétele adja a zöldet, a kék és a vörös adja a lilát, a sárga és vörös a narancssárgát. A fehér nem alapszín, hanem az összes szín egyenlő arányú keveréke.


2. Az eredeti felület színe, amelyre más színeket felvisznek.

A festő előbb az égbolt kék alapszínét festi meg, aztán festi rá a faleveleket. A papír fehér alapszínére nyomtatják a képeket.


3. A legnagyobb felületű szín egy színes tárgyon, amelyikből a legtöbb van rajta, amely az egésznek általános hatását megadja, amelytől a többi szín eltér.

A női ruha sárga alapszínen tarka mintás. A fa lombjának zöld alapszínéből szinte előugranak a piros almák.


4. Átvitt értelemben: Uralkodó jelleg; egy tevékenységre jellemző általános hangulat, érzelem.

A lágy zene biztosította a vacsora hangulatának alapszínét. Munka közben is vannak viták, de az egyetértés adja az alapszínt.


Eredet [alapszín < alap + szín (főnév I.)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)