Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Absztrakció szó jelentése

absztrakció (főnév)

Mathematics.jpg

1. Tudományos: Gondolkodási művelet végeredménye, amit az érzékelhető, mérhető vagy megtapasztalható dolgokon kívül állónak tekintünk.

A matematika sokféle absztrakcióval foglalkozik, mert a jellemzőket nem vizsgálja, csak a mennyiséget. A szavak jelentései maguk is absztrakciók. Az általános megfogalmazások sok egyedi dolognak az absztrakciói.


2. Filozófia: Teljes gondolkodási folyamat, amely a megismerendő jelenségből, tárgyból, dologból egy tulajdonságot kiemel, és azt önmagában, a többi körülménytől, rá ható állapottól eltekintve vizsgálja.

A tudós az összefüggésre absztrakció útján jött rá. Az absztrakció az elme egyik képessége. A értelmes embernek gyors az absztrakciója. Amikor elvonatkoztatunk a konkrét jelenségektől, és csak az általánosságokkal foglalkozunk, az is absztrakció.


3. Filozófia: Elvont fogalom; csak egy jelenség, tárgy, dolog lényegi tulajdonságain alapuló gondolat.

A sok gondolkodás után visszamaradt absztrakció pontosan tükrözi a lényeget. Az absztrakció csak azt fejezi ki, amit éppen vizsgálunk.


4. Műszaki: Egyféle anyag kivonása egy keverékből. Energia elvonása anyagból.

A hidrogén absztrakciója után megváltozik a vegyület. A fölösleges hő absztrakcióját vizes hőcserélővel végzik.


Eredet [absztrakció < latin: abstractio (elvonás) < abs-, ab- (el; határozói előtag I.) + traho (húz, von)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)