Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Ablak szó jelentése

ablak (főnév)

Ablak.jpg

Átlátható nyílás egy zárt, átlátszatlan felületen (falon, épületen, járművön), amelyen át fény és levegő juthat be.

Álljunk az ablak mellé olvasni, mert ott több a fény. Az asszony kinyitja az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be a szobába. A repülőgép ablakai nem nyithatók.


Eredet [ablak < ómagyar: ablak < sumér: ablal, ablah (ablak) < szanszkrit: blász (világ, világosság)]


További részletezés

1. Fényt beengedő szerkezet, amelyet egy falnyílásba illesztenek. Rajta keresztül fény és levegő juthat be a helyiségbe. Falba erősített tokból vagy keretből és az ebbe (nyithatóan, csukhatóan) behelyezett szárnyakból áll, amelyekbe üveget tesznek.

Az épület régi ablakait újakra cserélik. Az új ablakok már jó hőszigetelők.


2. Átlátható nyílás, felület egy helyiség ajtaján vagy egy járművön.

Út közben egy kő ütődik az autó ablakára. Az ajtó ablakán át kiláthatunk a folyosóra.


3. Átvitt értelemben: Üveglap, amely egy átlátható nyílás beüvegezésére alkalmas.

Az üvegeshez most érkezett egy láda ablak. Az üveges méretre szabja az ablakot.


4. Átvitt értelemben: Beépített üvegtábla, amelyet ablakkeretbe foglaltak.

Az asszony megpucolta az ablakot. Az ablakon most már úgy lehet átlátni, mintha ott se lenne. Az ablakon egy légy mászik.


5. Átvitt értelemben: Kisebb hiányzó felület, rész (nyílás, hézag, átlátszó felület), ami megszakítja egy dolog folyamatosságát. Többnyire ezen keresztül látható vagy elérhető egy másik tárgy, dolog, amit a felület elrejt.

A bank ablakkal rendelkező borítékot használ az ügyfeleivel való levelezésre. Hagyjunk egy ablakot a napirendben, hogy később oda még valamit betehessünk. A műtét során előbb egy ablakot nyitottak a bőrön.


6. Számítástechnika, átvitt értelemben: Terület a képernyőn. Kerettel rendelkező terület a számítógép képernyőjén, amelyben egy program fut vagy információ látható.

A program elindítás után egy új ablakban nyílik meg. Az ablakok méretét tetszőlegesen lehet változtatni.


7. Iskolai, átvitt értelemben: Lyukas óra; be nem töltött óra, illetve annak rovata egy tanári órarendben.

A tornatanárnak van két ablaka a héten. Az tanár az ablak ideje alatt elment ügyet intézni a hivatalba.


8. Orvosi, átvitt értelemben: Szabadon hagyott nyílás egy kötésen.

Az orvos egy ablakot hagy a kar bekötözésekor. Az ablakon át tovább lehet kezelni a bőrfelületet.


9. Szövőipar, átvitt értelemben: Fonalszakadás nyoma egy szöveten.

Az asszony alaposan megvizsgálja az üzletben, hogy a választott szöveten nincsen-e ablak. A varrónő nem használja a szövetet, amelyen ablakot fedezett fel.


10. Átvitt értelemben: Áttetsző rész egy bélyegen a papír vékonysága vagy kopottsága miatt.

A használt bélyegen már ablak látható. Ha a bélyeg nincs lepecsételve, még használható a postán a rajta levő ablaktól függetlenül.


11. Nyomdászat, régies, átvitt értelemben: Üres hely a kinyomtatott újságlapon a cenzúrázott szöveg miatt.

Az újság főoldalán két ablak is látható. Az ablak a tördelés során került be az oldalba.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>

Kifejezések

A libák benéznek az ablakán – (nagyon alacsonyan vannak a háza ablakai).


Ablak félfája – (a.) az ablaktok két függőleges deszkája, amelybe a szárnyak vannak akasztva; b.) Tájszó: az ablakkeretnek a lakás felé eső széles, kiugró párkánya; c.) Tájszó: az ablakkeretet két részre osztó függőleges, rögzített léc, amelyhez a két szárnyat becsukott állapotban rögzítik).


Ablakot beakaszt – (az ablakszárnyakat ráilleszti az ablaksarokra).


Ablakot bevágat – (ablakszárnyba üveget rakat).


Ablakot vág – (falon az ablak szerkezetének beillesztésére nyílást készít).


Az ablak közé teszi – (a külső és a belső ablaktábla közé rakja).


Az ablak táblája – (a.) az ablak védelmére vagy a szoba elsötétítésére szolgáló lap, illetve lapok; b.) az ablakkeretnek osztó lécekkel tagolt egy-egy részébe foglalt üvegtábla).


Az ablakára jár – (Népies: a nő, lány nyitott ablakán át udvarol egy férfi).


Az ablakban – (a helyiségben közvetlenül az ablak előtt).


Az ablakon dobja/hajítja/hányja/szórja ki a pénzt – (fölöslegesen költekezik, pazarol).


Az ablakon szórják/hányják be neki a pénzt – (a.) könnyűszerrel, nagyon sokat keres; b.) könnyen, gyorsan boldogul, gazdagszik).


Nem teszi ki az ablakába – (nem dicsekszik el vele).


Ólmos ablak – (Régies: kis, kerek üveglapokból álló, ólomkeretbe foglalt üvegfelület).


Ónozott ablak – (Régies: ólomkeretbe foglalt ablak).


Pénz az ablakban – (Kártyajáték: a szemben álló felek egyenlő pontszámot értek el, ezért egyik fél sem fizet, mert az eredmények kiegyenlítik egymást).


Zörög az ablakon – (bebocsátásért vagy figyelmeztetésként kopog, zajt kelt az ablakon).


Lezárva 7K: 2011. február 14., 16:16




WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)