Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Önkény szó jelentése

önkény (főnév)

1. Hatalommal való visszaélés; olyan érdekérvényesítési és hatalomgyakorlási módszer, amikor egy jogkörrel vagy ranggal rendelkező személy vagy csoport kizárólag a maga érdekei szerint valósítja meg a saját akaratát, felfogását, céljait főleg erőszakos eszközökkel vagy fenyegetéssel. Ezt a fennálló szokások, szabályok, törvények ellenére, illetve mások jogainak, érdekeinek semmibevételével vagy azok ellenére teszi.

A vállalat igazgatója a dolgozók szerint önkénnyel irányít. Az adós gyakran érzi úgy, hogy kiszolgáltatott a bank önkényével szemben, amikor az emeli a kamatot.


2. Ellenséges ártás; a hatalommal való visszaélés megnyilvánulása; öncélú kormányzás vagy uralkodás, amely egyben zsarnokság és elnyomás is.

Az önkény ellen előbb-utóbb fellázadnak az elnyomottak. Az önkény növekedése egyre elkeseredettebbé teszi az embereket.


3. Régies, elavult: Öncélú magatartás, cselekvés, amelynek mozgatórugója csak saját vágyak, ösztönök, indulatok kielégítése, amikor a személy saját kénye-kedve szerint cselekszik.

Az önző ember gyakran követ el önkényt. Az önkénytől nem csak mások fognak szenvedni, hanem előbb-utóbb ő maga is.


Eredet [önkény < ön- (melléknév) + kény]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)