Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Leszbikus szó jelentése

leszbikus (melléknév)

1. Azonos nemet kedvelő (nő), aki nemileg másik nőhöz vonzódik, másik nővel szerelmeskedik.

Bűntett elkövetője a leszbikus személy, aki kiskorút züllött életmód folytatására rábírni törekszik. A leszbikus emberek bűncselekményt követnek el, ha egy kiskorú értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyeztetik.


2. Saját neméhez vonzódó nőre jellemző, rá valló, vele kapcsolatos.

A lány egy leszbikus összejövetelen ismerkedett meg barátnőjével. A leszbikus honlapok nem buzdíthatnak leszbikus életmódra kiskorúakat, mert ez bűncselekmény.


Eredet [leszbikus < német: lesbisch (leszbikus, „leszboszi”) < görög: leszbiosz (leszboszi) < Leszbosz (sziget neve < „erdős”)]
Megjegyzés: A 19. században kitalált elnevezés a Leszbosz szigetén egykor élt Szapphó görög költőnőre utal, aki férfiakhoz és nőkhöz egyaránt írt szerelmes verseket. A név egyben a beteges viselkedést próbálja elfogadtatni azt sugallva, hogy ami régi, az egyben helyes is.



leszbikus (főnév)

Saját nemét kedvelő nő, aki természetellenes nemi beállítottságú, és a saját neméhez vonzódik, egy másik nővel él nemi életet.

Bűntett elkövetője a leszbikus, aki kiskorút züllött életmód folytatására rábírni törekszik. A leszbikus bűncselekményt követ el, ha egy kiskorú értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti.


Lezárva 7K: 2012. november 3., 16:00





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)