Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Lump szó jelentése

lump (főnév)

Iszákos.jpg

1. Iszákos ember, aki gyakran vesz részt éjszakába nyúló mulatozásban, kocsmázásban.

A lump gyakran van együtt a többi lumppal. Amikor a lump még a későbbi feleségének udvarolt, másnak mutatta magát.


2. Dologkerülő ember, aki nem végez értékes munkát, illetve nem lehet rá munkában számítani; lusta, naplopó, semmirekellő (alak).

A lump ügyeskedésből szerez pénzt magának. A lump szülei szomorúságára egész nap a fa alatt hűsöl.


3. Régies: Fösvény ember, akiben a takarékossági hajlam elfajult, szinte beteges szenvedéllyé vált, ezért anyagi javaihoz az emberi józanság rovására is, sokszor a kicsinyességig ragaszkodik; fukar.

Egy lump kétszer is meggondolja, hogy pénzt költsön. Egy lump nem ad borravalót egy fillért se a pincérnek.


4. Régies, elavult: Erős szövetű zacskó, kisebb tarisznya.

A falu gyógyító embere egy lumpban tartja szereit. Ha házhoz hívják, akkor a lumpot a nyakába veszi.


Eredet [lump < német: Lump (korhely, hitvány alak) < Lumpen (rongy)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 151 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)