Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, szóhasználati példamondat, a helyesírás és a szó eredete.

Jegyes szó jelentése

jegyes (főnév)

jegyes

Házasulandó személy; olyan férfi, illetve nő, aki párkapcsolatát házasságkötéssel is hivatalossá akarja tenni, és ezt a szándékát kijelenti.

A fiatalok már jegyesek lettek. A fiú megkérte a lány kezét, aki igent mondott, így egymás jegyesei lettek.


Nyelvtani adatok

Csak a Reklámmentes WikiSzótár.hu előfizetői számára használható funkció. Bejelentkezés >>>


Kifejezések

Vallási: Égi jegyes – (Krisztus mint olyan eszménykép, akinek egy katolikus nő – rendszerint egy apáca – egész életét szenteli).


Vallási: Kihirdetik a jegyeseket – (kihirdetik a házasságot kötni szándékozók nevét a templomban, hogy mindenki tudomást szerezzen róla).


Vallási: Krisztus / az Úr jegyese – (női szerzetesrend tagja, aki Kötött vallási előírások szabályai szerint zárt közösségben élő, fogadalmat tett nő).



jegyes (melléknév)

1. Népies: Megkülönböztető jelet viselő (személy, állat, tárgy, dolog).

A gazdának saját jegyével ellátott jegyes jószága van. A jegyes ember arcán egy jól látható anyajegy van.


2. Régies: Megbélyegzett (személy), akit egy helytelenített cselekedete miatt különösen figyelemmel kísérnek, megkülönböztető jellel láttak el.

A kalózról kiderült, hogy már volt büntetve, mert egy jegyes ember volt. A börtönben voltak jegyes nők, akik romlott erkölcsük miatt lettek elzárva.


3. Régies: Hatósági utalványra adott (árucikk), illetve ilyen forgalmazással kapcsolatos (dolog).

A jegyes élelmiszerből egyszerre nem lehetett többet venni, csak amennyi a jegyen állt. A jegyes ellátás addig állt fenn, míg nem lett elég áru a boltokban.


Eredet [jegyes < jegy + -es (melléknévképző)]

Figyelem! A szó összes jelentésének leírását, ami még 7 szót tartalmaz, az előfizetéses WikiSzótár.hu-ban érheted el.

 WikiSzótár.hu előfizetés





WikiSzótár.hu: az online magyar értelmező szótár (meghatározások, jelentések, példák, eredetek, szinonimák, szócikkek, fogalmak, szóhasználat, nyelvtan)